2013. november 30., szombat

Szalvétatechnika 3.

Úgy tűnik kezdem egyre jobban megszeretni a szalvétatechnikát (bár még nem vagyok túl ügyes benne), hisz most keresztszemes helyett, megint egy szalvétatechnikás ajándékkal rukkoltam elő. Ezt a kis dobozt az unokatesómnak készítettem, szülinapja alkalmából. Remélem örülni fog neki.

Íme:
(kívülről)


(és belülről)


2013. október 19., szombat

Szalvétatechnika 2.

Ezt az ékszertartót édesanyám születésnapjára készítettem szalvétatechnikával.
Neki nagyon tetszett, ezért gondoltam megosztom veletek is.

Íme:

És közelebből is:
 

2013. szeptember 27., péntek

Szalvétatechnika 1.

Egy kedves ismerősöm születésnapjára készítettem ezt a képkeretet szalvétatechnikával. Nekem nagyon tetszik ,remélem neki (és nektek)  is...

Ez az eleje:

És ez a hátulja:

2013. augusztus 7., szerda

Apróságok

Tudom, hogy rég írtam, ezért most több keresztszemessel is szolgálok.
Igaz, hogy aprók, de érdekesek és pár új öltés is fellelhető bennük.Én nem tudnék kedvencet választani, ugyanis mindegyik nagyon egyszerűen elkészíthető, ugyanakkor mutatós.
A meleg idő és a virágzó kert miatt kidíszítettem egy kicsit a képeket.


Kicsit érdekesebbé tettem, egyik oldala ilyen, másik olyan...


 Ez egy egyszerűbb:

Egy rózsás:

 Itt az összes:

2013. július 8., hétfő

Telefontartó 📱

Elkészült az első telefontartóm, amit nagymamámnak készítettem. Nem lett tökéletes, de mamának tetszik és ez a lényeg.

Íme:

 Kipróbálva:



2013. június 22., szombat

Házi áldás 🏡

Dédimamámnak (akitől örököltem a keresztszemezés, hímzés szeretetét) készítettem ezt a házi áldást. Remélem fog tetszeni neki! 
Először elkészítettem a hímzést, majd anya összevarrta és belehelyezett egy kartonlapot, sőt akasztót is készített neki (Köszi anya!), így dédi felakaszthatja majd.

Íme:


2013. június 17., hétfő

Babaköszöntő 👶

Hamarosan (holnap) elutazunk, meglátogatjuk anyukám egyik unokatestvérét és a kislányát. Mivel még elég kicsi, ezért készítettem neki egy babaköszöntőt, anya pedig segített és beillesztette egy anyagkeretbe...

Íme a keresztszemes:

És a kész babaköszöntő:


2013. május 30., csütörtök

ABC

Tudom milyen nehéz megtalálni a megfelelő betűket, ha valakinek névre szóló üzenetet, szót akarsz írni. Ezért  ebben a bejegyzésben szeretnék veletek megosztani pár betűtípust, amelyek nekem nagyon megtetszettek. Vannak köztük egyszerűbbek és bonyolultabbak is, de legalább van miből válogatni. :)

 Az egyik kedvenc, leggyakrabban használt betűtípusom :


 Bíztatás :

Névre szóló :


Ez egy kicsit bonyolultabb és macerásabb, viszont gyönyörű :


   Névre szó :


 Egy kicsit leegyszerűsítve, annak aki nem szereti a bonyolult mintákat :

 Ebből is van névre szóló :


És végül egy igazán díszes, kacskaringós betűtípus ( bár ezt még én se próbáltam ki ) :

2013. május 18., szombat

Elkészült!

Sikerült befejeznem végre azt az alkotást, amiről már pár bejegyzés óta írok.
Ezt a szív alakú díszpárnát nagymamám születésnapjára (május 25-én lesz) készítettem. Remélem örülni fog neki.
(Anyukámnak annyira tetszett, hogy ő is rendelt egyet, sőt már ezt is el akarta csenni.)

Íme:


És a minta:

2013. április 27., szombat

Focista ⚽

 Az a keresztszemes, amit az előző bejegyzésben említettem még nem készült el, így csak egy régebbi alkotással szolgálhatok (újra).
Ezt a focistát a testvéremnek és az unokatestvéremnek is elkészítettem és nagyon tetszett nekik.

Kicsit visszaverődött a fény,így nem látszik tisztán az egyik láb és 
a labda egy része,de a következő képen kivehető.

Focista keresztszemezve:

Minta:

2013. április 16., kedd

Katica 🐞

Íme egy újabb alkotásom, egy katicás kulcstartó, ami szerintem nagyon aranyos.Ez is az egyik barátnőmnek készült.
Most egy kicsit bonyolultabb és jóval nagyobb méretű alkotáson dolgozok, amint elkészül ide is felteszem.

🐞 Kulcstartó:


Minta:

2013. március 31., vasárnap

Hangjegy 🎵


Ez egy régebbi alkotásom, amelyet egy zeneszerető ismerősömnek készítettem. :)

🎵 Képkeretbe téve:

És íme a minta keresztszemezve és simán:

2013. március 19., kedd

Könyvjelzők 📖

Íme két nemrég készült népi motívumos könyvjelző ( a minta most nincs meg, de szerintem nagyjából leszámolható).

Együtt:

És külön-külön:

2013. március 2., szombat

Madarak 🐦🐦

Ezeket a kulcstartókat nagyszüleimnek készítettem , akiknek két hasonló madaruk van.


 Ez a minta alapján készültek (saját minta):

Egy kicsit közelebbről a két madár:

És íme az eredeti két madár
 (bár nem teljesen élethűek a kulcstartók, de azért talán felismerhetőek):